A KÖZÖSSÉG EGYÉB SZERVEI

Az egészségügyi bizottság

Az egészségügyi bizottság legalább 7 tanulóból állhat. Az eü. bizottságot az iskolagyűlés fél évre választja. Az eü. bizottságban feltétlenül részt vesz az iskolaorvos és a vöröskeresztes tanárelnök gondnok és a védőnő. A bizottság határozatai nemcsak a tanulókra, hanem az iskola minden dolgozójára érvényesek. Az eü. bizottság feladatai a következőek:

1. Osztályok, helyiségek, közös termek, a folyosók, az udvar tisztaságának ellenőrzése,
2. Az étkezéssel kapcsolatos higiéniai szabályok betartásának ellenőrzése,
3. A járványok megelőzésével kapcsolatos intézkedések,
4. Elsősegélynyújtás balesetek esetén,
5. Részvétel a tanulok egészségvédelmére irányuló intézkedésekben, felvilágosító munkában,
6. A káros szokások (drogok, alkohol, dohányzás) elleni harc.

Tanulmányi bizottság

A tanulmányi bizottság létszáma megegyezik a másik bizottság létszámával. Felnőtt tagja az igazgató. Feladatai a következők:

1. Ellenőrzi a tanulók tanórán történő megjelenését, a mulasztást,
2. Figyelemmel kíséri a tanulók és az osztályok tanulmányi előmenetelét, eredményeit, a bukások okát,
3. Javaslatot tesz az elmaradó tanulókkal történő egyéni foglalkozásra, a kiemelkedők feladatokkal történő ellátására.

Versenybizottság

A versenybizottság legalább hét főből állhat. A bizottság célja, versenyre hívni a csoportokat az iskolai élet és a szabadidős tevékenységek minden területén. Feladatai a következők:

Minden lehetőséget kihasználva versenyeket szervezni az osztályok számára, pl:
• tanulmányi
• sport
• tisztasági-környezetvédelmi
• kulturális versenyek
• seregszemle szervezése
• pályázatok hirdetése
• természetjárás
• játékos vetélkedők

Kulturális bizottság

Létszáma 7 fő. A bizottság célja az iskola kulturális tevékenységének irányítása, vezetése. Feladatai a következők:

1. Az iskolai ünnepélyek megszervezése, lebonyolítása,
2. Kulturális tevékenységek szervezése,
3. Irodalmi, művészeti szakkörök, klubok szervezése, irányítása,
4. A film, színház, könyvtár, újság felhasználása a tanulók műveltségének emeléséhez és ezek propagálása.

Sportbizottság

A sportbizottság feladatai:

1. Tömegsportrendezvények megszervezése,
2. Iskolai háziversenyek megrendezése,
3. Iskolák közötti versenyre való felkészítés,
4. Osztályok közötti pontverseny értékelése.